Télen a kutyákra leselkedő veszélyek
Számukra a téli időszak legalább annyi veszélyt rejt, mint a nyár. A jó hír azonban az, hogy a környezeti tényezők ellen tudunk védekezni, és sok egészségkárosodást el lehet kerülni. Télen az egyik legnagyobb problémát a hőmérséklet drasztikus csökkenése és annak tartós megléte jelenti. A novemberi időjárásra a hírtelen lehűlés jellemző, ennek következtében főleg nőstény kutyákban alakul ki húgyúti gyulladás, de a kistestű fajtáknál - mindkét nemben egyenlő arányban - jelentkezik a betegség. A hideg levegő és a még hidegebb talaj hatására kialakul a hólyaggyulladás, amely vizelési nehézséget okoz. Az állat egymás után többször veszi fel a vizelési testhelyzetet a lobosodás által kiváltott irritáció miatt, és sok esetben csak pár csepp távozik. Néha viszont az állat sokszori vizeléssel sokat ürít, amihez a folyadék fogyasztásának drasztikus megemelkedése is társul. Nem ritka, hogy az eb inkontinensé válik, és a lakásban élők, főleg éjszaka nem tudják reggelig visszatartani, és ott végzik el dolgukat. Súlyosabb esetben a vizelet élénkvörös árnyalatot mutat, ha kialakul a húgyhólyag vérzéses lobosodása. A betegség diagnosztizálása több lépésben történik. A tulajdonostól mindig kérünk vizeletmintát, amiből a gyulladásos sejtek, esetleges vér mutatható ki, illetve ultragangos képen jól látható a lobos hólyagfal megvastagodása. Terápiaként antibiotikumot és fokozott folyadék bevitelt javasolunk, amit a táplálék hígításával lehet elérni. A betegség gyakori, védekezni ellene kis testű kutyáknál a sétáltatás közben használatos védőruhával lehetséges, illetve megakadályozható azzal, ha az állat nem fekszik hideg felületen.
A munka- és vadászkutyák életének elengedhetetlen része a testmozgás, amely sok esetben megterhelő a szervezetüknek. Azonban tudatos edzésük, táplálásuk, és kondíciójuk karban tartása segít az izom-, izületi és csontsérülések elkerülésében. Télen ezek a szervek érzékenyek hidegre, és még nagyobb odafigyelést igényelnek. A csont- és porcrendszer védelmében már ősztől kezdve érdemes etetni az állattal condroitin-sulfát tartalmú porcregeneráló készítményeket, amelynek hatóanyaga beépülve annak állományába, úgymond beolajozza, és ez által könnyebbé, gördülékenyebbé teszi a csontok elmozdulását, így megakadályozza az izületek és csontfelszínek gyulladását és fájdalmassá válását. Sok esetben a porcregenerálók alkalmazásával komolyabb sérülést, vagy akár gerincbénulással járó porckorong sérv kialakulását is meg lehet előzni.
Téli hidegben az izületek is ridegebbé válnak, ezért fokozottabban vannak kitéve veszélynek. Azonban az izmok és szalagok is sérülhetnek egy rosszul sikerült lépés, vagy hirtelen megterhelő mozgás következtében. Ezek elkerülése végett a kutyáknál is bemelegítést kell alkalmazni mozgás előtt úgy, mint az embereknél. A terhelendő izmokat a gazda alaposan masszírozza meg, a gerinc mellettieket is dörzsölje át, a térd, könyök, csukló, stb. izületeket mozgassa át. A futást vagy bármely más mozgást először csak kisebb tempóval kell kezdeni, hírtelen irányváltoztatást eleinte nem szabad tenni, és a terhelést, vagy iramot csak lassan emelni!
Ha a kutya megsérül, biceg, vagy egy-egy mozdulatra felsír, akkor a mozgás azonnali abbahagyása, és az állat pihentetése a gazda feladata. Amennyiben ez után sem enyhül és szűnik meg fájdalma, akkor állatorvos segítségét kell kérni! Fontos azonban, hogy a sérülésből történő felépülés után közvetlenül nem szabad azonnal megterhelni, hanem a tünetetek megszűnte után minimum egy hétig még pihenjen a kutya, és az újbóli mozgatás csak fokozatosan történjen!
Általában a kutyák imádják a havat. Séta, játék közben sokszor harapnak bele, illetve a gazdák dobálnak nekik hógolyót, amelyben például egy másik kutya vizelete is lehet. Ne menjünk arra, kerüljük el azokat a helyeket, ahol látjuk a „sárga” névjegyet! Sok esetben le is nyelik a havat, amely torokgyulladást, illetve hurutos gyomor- és bélgyulladást okozhat. Ez azért alakul ki, mert a hó – mivel hideg – átmenetileg lehűti a szájüreget, nyelőcsövet, gyomrot, aminek hatására a szervek természetes védekezőképessége lecsökken. Elszaporodnak az emésztőcsőben – normális esetben is ott lévő – baktériumok, amelynek következménye a lobosodás. Ennek tünete lehet hányás, hasmenés, hasi fájdalom, rossz általános közérzet. Ilyenkor itassunk ebünkkel frissen főzött, de szobahőmérsékletűre hűtött kamillateát, valamint feltétlenül keressük fel állatorvosunkat. Sok esetben antibiotikum adása is szükségessé válik.
Télen gyakori problémák még a végtagsérülések. Ide tartoznak a jég által okozott sebek a talpon illetve ujjpárnákon. Súlyos és mély vágásokat eredményez, ami ráadásul a hóban ijesztő piros foltokat is hagy, jól megrémítve a gazdit. Ilyen esetekben sürgősen forduljunk állatorvoshoz, mert a sebeket el kell látni, gyakran össze is kell varrni, majd bekötözni.
Már biztosan mindenki tapasztalta a fagy beálltával, hogy kedvence elkezdi felemelgetni egyik-másik lábát, pedig semmi sem szúrta meg. Ez a felsózott utakon szinte törvényszerű, a só ugyanis kimarja, csípi a kutya talpát. Ilyenkor vezessük hóba, és törölgessük le a lábakat. Otthon séta után mossuk le langyos vízzel a végtagokat, hogy a maradék sót is eltávolítsuk. Ha nagyon felmaródott a bőr, akkor kenjük be gyorsan felszívódó kenőccsel, arra azonban ügyeljünk, hogy ebünk azt ne nyalja le! Megelőzésképpen kerüljük el a felsózott területeket, illetve adjunk kutyusunk lábára kutyacipőt!
dr. Landauer Krisztina és dr. Varga József